Ezt az utazást nagyon vártuk, végre kicsit elmenni, hármasban együtt lenni, jól érezni magunkat konkrét tervek nélkül. Ennyi volt a vágyunk. Indulás előtti nap még gyorsan elkocogtam a könyvtárba egy Athén útikönyvért, hiszen felkészülni a városból nem volt időm. Kedvenc könyvtárosom meg is hökkent, hogy nem kapkodom el a dolgokat. Szeretek magammal vinni egy kézzel fogható, összeszedett mankót. Ráadásul ezekben a könyvekben térkép is van, ha nem lenne a csodás 21. század adta internetelérés, mégse maradjunk teljesen magunkra. (És biztos valami aberráció, de a mai napig előbb nézek meg valamit térképen, mint a gps vigyen.) Reggel az indulást kényelmesen kicentiztük, hogy ne keljen sokat várni a reptéren. Olyan jól sikerült, hogy a reggelimet a beszállás közben, a sorban fogyasztottam, mert otthon bármennyire is a híve vagyok az együtt reggelizésnek, most nem maradt időm, inkább pakoltam a bőröndöt. Lehet annyira belejövünk az utazásokba, már nem is viszünk semmit magunkkal, csak a plasztik kártyánkat, mint a reklámban... Petrát indulás előtt kérdezgettem, emlékszik-e a Máltai repülős útra? De nem nagyon tudott rá válaszolni, így igyekeztem neki elmondani mire számítson. Igazából nem is érdekelte az út, készültem neki színezővel, játékkal, nagyon szépen viselkedett végig.

Leszállás után egyből az expóra buszoztunk, bőröndökkel...  Tudtam, hogy nagy expó lesz, (mégiscsak egy hatalmas városról beszélünk) szerettem volna nézegetni, esetleg próbálgatni, de annyian voltak a kiállítók és a nézelődők is, már csak azt vártam, hogy hamar végig érjünk, természetesen a bőröndjeinkkel, mert letenni nem tudtuk. Ilyenkor a rajtszám felvétel lehet, hogy az elején van a helyen, de végig kell vonulnod az egész csarnokon, hogy kijuss. Jelen esetben a rajtcsomaghoz tartozó pólót is külön kellett felvenni. Ekkor már Benőt hívogatta a szállásadónk, mikor érkezünk, persze...pont ezt tudjuk kiszámolni, hogy mikor érünk oda busszal/gyalog vagy bárhogy.. Vissza a buszhoz, Petra meglátott egy játszóteret és mindenképpen be akart menni. Szegényt ekkor már egész nap "húzkodtuk" és nagyon nem esett jól nekünk játszóterezni, de az ő igényei is fontosak, így megálltunk az esti sötétedő város közepén. A buszra sokat kellett volna várni, így leintettünk egy taxit, akihez én személy szerint félelmekkel ültem be, hogy biztos lehúz majd, de nem így lett. És 2-3 felnőtt embernek talán 1-1 alkalom meg is éri, jobban, mint a tömegközlekedés. Este 7 óra, szállásadóra várunk. Petra ölben alszik, lemerült. Egy olasz család is mellénk kuporodik a lépcsőre, ők is a főbérlőjüket várják. Ahol ülünk épp rálátni a kivilágított Akropoliszra, azért nem olyan rossz. Megérkezik  az emberünk, határozottan, gyorsan megmutat  mindent, az apartman szép és tiszta a hűtőben víz és tej bekészítve nekünk. Miután a térképen bekarikázza, hogy szerinte miket nézzünk meg feltétlenül és megmutatja merre vannak jó éttermek, már indul is, jó kikapcsolódást kíván.

Benő a másnap reggeli maratonra készül, kipakolja mit vesz fel, elpakolja a rágót, a zenét meg amit esetleg visz magával. Rábeszélem, hogy csinálunk egy tetriszkihívás képet, meglepődésemre rááll. :D Ezen a napon nem sok normális dolgot ettünk, de már nem is érdekel minket, letusolunk és bedőlünk Petra mellé az ágyba.

Reggel 5:10 hangos kopogásra ébredek, kibotorkálok, mint a filmekben, megtalálom az ágy lábát...Fáj... Ki lehet az? Benő... Azt mondja  5 perce dörömböl, hívogat telefonon (ami persze némítva) nem jut ki a házból, mert a külső ajtó kulcsra zárva. A bejárati ajtónk gombos, így a benn maradt kulcs kellene neki, hogy elindulhasson a futós barátaival megbeszélt találkozóra. Ugyanis szervezett busz vitte ki a futókat Marathonba. Az első busszal mennek, biztos ami biztos, ők már el fognak indulni, én meg visszafekszek aludni. 

Reggel, miután kényelmesen magunkhoz tértünk, rájöttem, hogy esik az eső és esni is fog. Így ráérősre vettük  a figurát, letöltöttem a maraton applikációját és figyeltem a fiúkat. Persze megint Benő nem volt meg, de bíztam benne, hogy együtt futnak a terv szerint. Aztán egy idő után láttam, hogy különváltak, elkezdtem  tippelgetni, vajon melyikükkel fut Benő, vagy egyáltalán hol is van? Tervezett befutóidejére elindultunk a célhoz. Szerencsére nem esett, így azért kényelmesebb gyerekkel a várost járni. Szállásunk 20 percnyi sétára helyezkedett el, így igazán nem kellett kapkodni. Ahogy közeledtünk, úgy sűrűsödött a tömeg, egyre több már befutott maratonistával találkoztunk. Ennyi embert a földön feküdni, pihenni, alig élni, még nem láttam, kezdett bennem is felmenni az adrenalin és már vártam a pillanatot, hogy megpillanthassam Benőt. Követtük a kordonokat, míg elérkeztünk a Panathinaiko stadionhoz. számomra a nap fénypontja jött el közel egy órában. Belépni ebbe a csodálatos, ókori építménybe, ahol már régen is olimpiai játékok zajlottak, amit 2500 évvel ez előtt készítettek, tiszta márványból újítottak ie 3. században, majd renoválták 2004-ben, ahol az eredeti maraton napján a futónak itt fejeződik be a verseny, na ez fantasztikus volt! Rengeteg futó, tömött sorokban, csak jöttek és jöttek ki-ki lassabban, rásprintelve, belesétálva, de mind részese lehetett valami megfoghatatlan, misztikus csodának, köszönhetően a történelemnek és a sportnak. Petra a stadion legtetejére akart menni, így felmásztunk a régi csodás márványokon, amik véletlenül se voltak egyforma méretűek, volt ahol 50 cm-re sikeredett a lépésmagasság és nagyon meredek is volt. A helyünket elfoglalva, telefont, fényképezőt beizzítva vártuk apát, aki hamar meg is érkezett, egyedül, ahogy láttam egész jó állapotban. A tömegre való tekintettel volt nála telefon, így meg tudtuk beszélni merre is vagyunk. Sajgó lábaival ő is megmászta hozzánk a lépcsőket, én pedig mérhetetlenül büszke voltam rá.

Milyen volt a futása? Nagyon sokat utaztak a rajthoz, kb egy órát. a csata helyszíne, ami emlékhely is. Az olimpiai lángot is látták, korán kiértek, sokat vártak, de kaptak inni. Amikor rajtoltak, esett az eső, de nem zavarta őket.7 km után kezdett emelkedni, a kopár és unalmas táj. A két futóbarátja tempóját követte, így neki nem volt annyira megerőltető az emelkedés. Először Gábor szakadt le 18 kilométernél, majd Fecó is lassabbra vette a futást 28 km után. A frissítések nagyon sűrűn voltak és palackban adták a vizet, illetve izó ital minden másodikon és gyümölcsöket is raktak ki a szervezők. A kietlen helyeken nem sokan biztatták őket, de a város fele a szurkolók lelkesek voltak és kedvesen tapsoltak a futóknak. Benő, miután tempót váltott, szinte végig  tudta tartani. Sajnálatos módon minden futó rémálma nem kerülte el( megint nem evett rendesen), így némi emésztési gondjai akadtak.

Athéni ideje: 4:21:18

Miután kiörömködtük magunkat, a szállásra sétáltunk, közben egy szuper barista kávét is sikerült találni. Kicsit lepihentünk, majd egy közös vacsorára mentünk Fecóékkal. Másnap, mikor felkeltünk és számba vettük a maratonokat, jöttünk rá, hogy bizony egyet nem írtunk fel idén, így az eredeti athéni maraton a szerencsés 13-as sorszámot kapja Benő listáján. Már csak "pár" ország fővárosa van hátra Európában.... :) 

A következő részben képes beszámoló a városról és környékéről, elmesélem, hova mentünk a bérelt autóval és miért is kellett felhívnom az athéni nagykövetséget. Nézz vissza!