Tudom, hogy vagytok páran, akik rendületlenül várjátok a maraton utáni beszámolókat. Na, ez most nem lesz hosszú, ugyanis csak jöttünk-mentünk, sőt, Benő először egyedül is nekivágott egy útnak.

De csak szépen sorjában...

Őszi tervek között szerepelt a bukaresti maraton, ahova kettesben érkeztünk és nem is terveztünk sokáig maradni. Biztos sokatoknak megvan az autópályákon közlekedni nem tudó barátaink képe a végeláthatatlan trailerekkel. Ez az egy rossz kép megalapozta a várakozásainkat. Őszintén mondom, hogy teljesen hiába, az egyik legkellemesebb kiruccanásunkat élhettem át "Kis Párizsban". A két világháború közötti időszakban a várost elegáns építészete miatt „Keleti Párizs” és „Kis Párizs” néven emlegették. Bár a város történelmi központjában sok régi épület megtalálható, a háborúk, földrengések és Nicolae Ceaușescu rendszeresítési programja miatt megrongálódtak vagy megsemmisültek. A rongálódásnak sajnos nyomai is voltak, sok épületnél még nem került sor a felújításra. A házak tulajdonosait kötelezték ugyan, hogy megőrizzék a kovácsoltvas erkélyeket, a cirádákat, a domborműveket, a szobrokkal díszített homlokzatokat, de sok esetben a költséges felújítás helyett inkább a lebontás mellett döntenek.

Szombaton eléggé korán érkeztünk a városba ahhoz, hogy ne tudjuk elfoglalni a szobánkat. Ennek örömére a kedvenc kávézómban mulattuk az időt és sétáltunk a környéken, mert a rajtszámot is csak később lehetett felvenni. Amíg várakoztunk össze is raktuk a mini látogatásunk útitervét. Visszamenni a szomszéd utcába, mert láttam egy bolhapiacot, megnézni a Diadalívet és Ceausescu házát, finomat enni. Fontos szempont ilyenkor, hogy ne kelljen Benőnek a futás előtt sokat sétálnia, így rendszerint jókat tömegközlekedünk. Na most itt sikerűt legyalagoni egy félmaratont. Ezzel is szemléltetem, hogy Bukarest hatalmas, rettentő nagy és széles sugárútjai vannak, gyönyörű és méretes parkokkal és akkora szökőkutakkal, amit még életemben nem láttam. Szóval bőven lehetett menni míg egyik megállóból eljutottunk a másikba. Másnap reggel óvatosan kérdeztem a reggelihez menet, hogy nem fáj a lábad? Mert nekem fájt... De szerencsére Benő jól vette ezt a kis malőrt.

A Diadalív a párizsi mintájára épült, ugyanúgy egy hatalmas körforgalom közepén helyezkedik el, mint az elődje. Innen nem messze egy parkon át jutottunk el Ceausescu házához. Igazából az elsődleges cél egy ebéd lett volna, de bármilyen nagy is volt a park és a google jelölt éttermeket, egyet se találtunk nyitva. Már épp feladtuk, mikor egy bisztró mellett sétáltunk el, még tovább is mentünk, csak elkezdett az eső esni és ezt jelnek vettük, így beültünk enni. Életem egyik legfinomabb halas ételét sikerült elfogyasztanom, Benő pedig a helyi hamburgerre szavazott, hogy másnap legyen kellő energiája futni. Ezután érkeztünk el a híres/hírhedt vezető házához. Sajnos bejutni nem tudtunk, mert aznap és másnap is minden időpont foglalt volt, de a kertjében a pávák között tudtunk egy sétát tenni, ahol egy fotó kiállítást nézhettünk meg azokkal a világi vezetőkkel, diktátorokkal, akikkel találkozott. Számomra gyomorforgató volt például Erzsébet királynő és nemsokkal mellette Jean-Bédel Bokassa afrikai vezető ellentéte. Kifelé menet megcsodálhattunk pár régi Dáciát, majd visszamentünk felvenni a rajtszámot és végre  pihenni.

Vacsorára biztosra mentünk, a Pizza Hut elronthatatlan kínálata mellett döntöttünk, ami a szállodától 5 percre volt. Már a szálláson is felfigyeltem valami zenére, de amikor lementünk, hömpölygő tömeg fogadott minket és lezárt utak. Azonnal rákerestünk minek a közepén vagyunk. Egy fényfestő fesztiválba csöppentünk, amit a vacsora után meg is néztünk. Méltó zárása volt a napunknak.

Benőnek futásra felkészítő, nekem pedig tartalmas reggeli után, rajtra készen indultunk a napnak. A Nép Házával szemben volt a rajt és a cél, pár száz méter eltéréssel. Vidám  elrajtolás után én is a nyakamba vettem a várost és a kilométerereket, kinéztem egy boltot, ahova 1 óra volt az út sétálva. Szóval elütöttem az időt, míg Benő futott. És még hogyan futott! Szuper eredménnyel sikerült zárnia a versenyt. A napsütéses, kellemes őszi idő meghozta a 4 óra alatti teljesítést.  

Még aznap a hazafele vezető úton el is döntötte, hogy benevez az 1 héttel későbbi Albániában, Tiranában megrendezésre kerülő 8. maratonra. Ahova nem kisértük el, iskola és munka miatt. Benő elmondása szerint nagyon szép város, még szebb, mint Bukarest. A szervezésben még gyerekcipőben járnak, de később a megszerzett rutinnal biztos még jobb élmény lesz itt futni.

Idén ennyi volt a maraton sztori, 21,22,23, maraton már a zsebben.

Jövőre folytatjuk. :D

Izgatott várakozás előzte meg a dán utunkat, köszönhetően részben a viking kultúrának. A vikingek a skandináv népcsoportokból: svéd, norvég és dánokból állt.
Dánia neve, Danmark a dánok markját, őrvidékét jelenti, mely szó fokozatosan az egész ország nevévé vált. Igazából Koppenhágában ebből nemsokat tapasztaltunk, sokkal erősebb volt a Lego körüli fellángolás. Mégiscsak a játék hazája. Neve a dán „Leg godt!” (magyarul: „Játssz jól!”) kifejezésből származik. Viking relikviák helyett egy eredeti és saját tervezésű Legóval gazdagodott a gyűjteményünk. :D Lábjegyzet: nyáron egy magyar promócióban Lego nagykövetek lehettünk, ezáltal egyre szorosabb a viszony és egyre nagyobb a rajongásunk a kis apró kockák iránt.

Koppenhágát több különböző felmérés is a legmagasabb életminőséget kínáló városok közé sorolta. A világ egyik legkörnyezetbarátabb városának is tartják. A belső kikötőben olyan tiszta a víz, hogy úszni lehet benne, a lakosok 35%-a pedig kerékpárral jár munkába, naponta összesen 1,2 millió kilométert tekerve.

Sok mindent terveztünk, pl a bringázás és a Malmöbe való átsétálás kimaradt, de helyette egyedülálló és megismételhetetlen pillanatoknak lehettünk részesei, mindamellett, hogy Benő futni ment. De kezdjük csak szépen sorban:

Koppenhágába az Airbnb rendszerén keresztül foglaltunk egy házat, mert Jázmin és barátja Balázs is velünk tartott. Egyáltalán nem volt egyszerű a megfelelő ár-érték arányú helyet megtaláni. Leginkább az ár miatt, a kiváló  életszinvonal eléggé megfizethetetlen, de cserébe sehol se láttunk szemetet, omladozó házakat vagy szomorú sorsú embereket, állatokat. Ráadású nem tudom mióta, de az Airbnb-n újabban egy bemutatkzó levelet kell mellékelni a kiválasztott házigazdának, hogy miért szeretnél nála lakni. Nekünk az 5. szállásadó engedélyezte az ott tartózkodást. Benővel és Petrussal pénteken este érkeztünk a szállásra, ahova a késői landolás ellenére szívélyes üdvözlésben volt részünk a házigazda részéről. Megkérdezte mit fogunk csinálni, ajánlott pár programot, közlekedési tippeket adott, majd felajánlotta a segítségét, mikor megtudta, hogy Benő futni fog. Ugyanis sportedző és masszőr a foglalkozása, ráadásúl többször teljesítette a maratont.  Majd tudatosodott bennünk, hogy a háziúr is a "mi" házunkban lakik, és ő a köszöntő után távozott a pincébe... Kicsit bizarr éjszakám volt, nem mondom, hogy nyugodtan aludtam, ehhez egyáltalán ne vagyok hozzászokva, hogy a bérelt szálláson nem csak mi vagyunk. A ház tipikus skandináv csoda, nagy ablakokkal, függönyök nélkül. Nagyon megszerettem. A kint hagyott személyes tárgyait is... Ilyen szállásunk még nem volt, amikor fogod magad és otthagysz mindent, csak máshol alszol. Hát így éltünk 5 napig Péterrel. Amúgy maximálisan megbízott bennünk, és csengetett mikor szeretett volna valamit mondani vagy hallotta, hogy egyfolytában megy a hajszárító, mert eláztunk és megmutatta az alagsori szárítót. És a macskáját is mi etettük amig ott laktunk, mert azt is a mi szintünkön hagyta. 

Szombaton elmentünk a rajtcsomagért majd felszedtük Jázminékat a reptéren és nyakunkba vettük a várost. Megnéztük a Kishableányt. A város kikötőjében található Koppenhága szimbólumává vált szobrot, a dán meseíró, Hans Christian Andersen ihlette. Szemben pedig a hajó múzeumot láttuk, ahol többek között a A Peder Skram parancsnoki hajó volt kiállítva, ami a hidegháború idején szolgált, Torpedó – a Sehested rakétahajó, és a Sælen tengeralattjáró, amelyet eredetileg a norvég haditengerészetnek terveztek. Láttunk hidroplánt felszállni.   (Megvan a vasárnap délutáni Balu kapitány?) Láttunk rengeteg gyönyörűen elrendezett ágyást virágokkal, a tavasz közepén az egyik legcsodálatosabb és legszebb látvány volt a sok színes és különleges tulipán és megannyi más növény, háttérben a tengerpart. Izgalmas építmények, szökőkutak képzőművészeti alkotások, rendezett parkok, ezeket mind sétánk során tekintettük meg. 

Vasárnap reggel tervezetten, szépen rendben együtt indultunk a rajthoz. Tökéletesen pontosan működött a tömmegközlekedés. Majd Benő elindult, hogy lefussa 21. maratonját, mi játszótereztünk és az expo területén mulattuk az időt. Cipőket próbáltunk, teszteltünk vajas kenyeret, ittunk protein italokat és játszottunk. Majd elsétáltunk a célhoz, hogy lássuk Benőt befutni. Ekkor leszakadt az ég, nem is mondott esőt aznapra, de annyira esett, hogy én még ilyen zivatart nem láttam sokat. Természetesen bőrig áztunk, ennek ellenére Petrus vállalta, hogy befut az apjával, de ott futott mindenki mindenfele :D

Milyen volt a verseny? Városi, egyszerű és kiszámítható. Benő az első 30 kilométert szépen hozta, aztán kicsit kezdett elfogyni. Ezen a szokásos holtponton még dolgoznia kell. Ennek ellenére 4:07 lett az eredménye, aminek nagyon örültünk és minden alkalommal büszkék vagyunk rá.

A verseny után hazamentünk megszáradni, majd a Hard Rock Cafe Koppenhágába foglaltunk asztalt és elindultunk ünnepelni. Nem csak Benő sikeres versenyét, hanem Jázmin nagykorúságát és még valamit illőnek tartottuk megülni. A képek között mindenre fényderül. ;)

Teli pocakkal, fáradtan, még sort kerítettünk egy rövid sétára, megcsodáltuk Christiansborg épületét, ahol a királyi család dolgozik, mellette a sajnos épp részben leégett  Børsen - tőzsde - egy nagy múltú történelmi épület. Majd utunk végre elért a színes házakhoz, ami az egyik legjobb döntés volt, hiszen naplementében értünk oda. Mondanom se kell, mennyire tetszett a látvány. A Nyhavn, amely dánul új kikötőt jelent, kétségtelenül Koppenhága legszebb és legismertebb része. A város csatornája mentén korábban kereskedők éltek, jelenleg pedig többnyire étteremként üzemelnek a színes házak. Nekünk egy helyi hot-dogra futotta, mikor másnap is visszamentünk.

Utunk utolsó teljes napját a Tivoli parkban zártuk, ami Európa 2. legrégebbi vidámparkja. A virágokkal kezdeném, mégiscsak a szívem csücskei... Ennyi gyönyörű kompozíciót én nem láttam még soha, másnap elég korán landolt a repülőnk, hogy a kedvenc helyi kertészetembe elmenjek és vegyek pár csodát... Ez a park az, ami minden pillanata megérte. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ide is eljuthattunk. A magasan fenn szálló láncos, a Dragon, ami tekereg és ránézel és nem mersz felülni, aztán az örök klasszikus és abszolút kedvenc a régi körhinta a lovakkal és kocsival, a halastó, mind ott lesz nekünk az emlékeinkben és a gyerekeknek is örök emlék lesz, az biztos. Erről majd minden karácsonykor egy léggömb emlékeztet minket, ami épségben haza ért a bőröndben.

A leghosszabb idő, amit versenyre vártunk.

Időben elkezdtünk készülni, úgy 2020-ban...

Töröltek minden nevezést. 21' kimaradt, majd 22'-ben a verseny előtti napokban kaptunk egy e-mailt, hogy hello, akkor tali a rajtnál. Írtunk egy mailt, hogy kicsit későn szóltak, mi lenne, ha áttennénk a nevezést 23'-ra? És mindenki nagy meglepetésére a válasz oké volt. 

2023. márciusa, Ciprus után:

-Figyi, nézzünk szállást, ez tetszik, beszéld le velük, hogy mennénk. -Oké

Április eleje: Benő: Lefoglaltad a szállást?

-Hmmm, nem. de intézem.

Május eleje: Benő: írtál a szállásnak? 

-...

Május 9-én elment a foglalásról szóló mail. Szuper szállásunk lesz a hegyekben, lovak, jakuzzi, mi kell más? 3,5 hét múlva verseny. Minden sínen van.

Május 23. Benő flex-szel elvágta a kezét és az ínak is roncsolódtak. Gipszet kapott és lázas is lett. De menni akar.

Május 28. Szépen gyógyul, de közben realizáltuk, hogy a munkahelye miatt nem tudunk időben elindulni, majd a megadott időpontig a szálláson megjelenni. Szállás stornó.

Ketten megyünk... Autóban alszunk... Nem, a gyerek is jön, legalább az egyik...

Az utolsó pillanatban szuper önkiszolgálós motelt sikerült találni a rajttól 25 percre, autóval. Így vágtunk neki a következő úticélnak. Pénteken délután elmentünk érte és majdnem 5-kor sikerült is elindulni Még egy gyors tusolásra és vacsorára is kerítettünk időt az egyik autópálya menti pihenőben, majd éjfél előtt kicsivel, sikerült bejelentkezni és azonnal ágyba zuhanni. A motel minden elvárásunkat felülmúlta, bárcsak minimum ilyen szép és tiszta szállásaink lennének ezután is. Külföldön még nem volt soha nagyobb gond, egyedül a Balatonnál és a Velencei-tónál sikerült dohos, vagy lelakott helyet találni.

A verseny napján azt hittem fáradtabbak leszünk a kevés alvástól, de szerencsére nem így volt. Boldogan ettük az otthon bekészített, megszokott reggelinket, majd útnak indultunk. Benő szinte egész napos programja mellett, Petrussal azt terveztük, hogy felmegyünk a hegyre, ott keresünk egy játszóteret és piknikezünk, kávézunk, forró csokizunk, fagyizunk, nézünk ki a hegyről élvezzük a pillanatot és várjuk apát.

A rajtszám felvétel után útnak indult a mezőny, mi pedig felszálltunk a szurkolói buszra, amit akkor tudtam meg, hogy megáll Vaduzban, mekkora mák, hogy a fővárost is láthatjuk. Pár apró szuvenír beszerzése után még Benőnek is tudtunk integetni.

Élménybeszámoló:

Betonról indult a verseny, az "agarak" azonnal kilőttek és a legjobbak 3:30/3:40-es átlag tempóval végig is mentek. A többséggel hamar beértünk az erdő és a szántóföld közötti murvás útra, itt csak a porral kellett megküzdenünk, mert saját magunk vertük fel, ahogy futottunk. A murvás út nem tartott sokáig, rátértünk egy hosszabb betonos részre, de még mindig síkon. Nagyon szép folyóparton futottunk, verőfényes napsütésben, igazán élvezetes volt, meg is álltam fényképezni, amit egyébként nem szoktam a versenyeken. Ezután hamarosan beértünk Vaduzba, itt 10 kilométernél megpillantottam a családot, egyáltalán nem számítottam rájuk, hisz úgy beszéltük meg, hogy a célnál találkozunk. Petrus elém futott pacsizni, mosolyogva futottam tovább. A gyors találkozás után emelkedni kezdett az út, olyan érzésem volt, mintha a Kékes Csúcsfutáson lennék. Ez az egész azt hiszem 18 kilométerig tartott, innen bevezetett az út az erdőbe, egészen a 1795 méteres magasságig. Kb 3 órányi szenvedés után még csak 1540 méteren voltam, nagyon meredek és kaptatós volt az út felfele. Gondolataimban a Medve-szurdok jött elő, csak létrák nélkül. Onnan laza 20 perc alatt 1310 méterre süllyedtünk végig a szép zöld erdőben. Talán ilyen szép helyen még nem is futottam. Ez a lejtő energiát adott, de miután újra emelkedni kezdett nagyon kezdtem fáradni Itt indult meg igazán felfelé az út a csúcsra. Leginkább csak sétálva tudtam haladni. Ez volt az első verseny, ahol az emelkedőknél senkit nem tudtam lehagyni. A csúcs másik oldalán kellemes kis lejtő jött, kezdtem reménykedni, hogy innen már csak lefelé megyünk és vége a szenvedésnek, de nem így lett. Csak 160 métert ereszkedünk, amikor már hallottam a befutók neveit és már szurkolók is voltak, itt kaptam először meleg levest egy kislánytól, aki a házuk elött szurkolt a szüleivel. A leves után újra felfelé kellett futni, már alig volt bennem élet. Szégyen, nem szégyen idősebb korosztály több tagja is úgy ment el mellettem, mint a huzat. Futva és gyalogolva is. Az utolsó két dombon, ami cél előtt volt, próbáltam tartani a tempót egy 3 fős csapattal, ami sikerült is. A célba érkezve boldogság öntött el, hogy sikerült teljesítenem eddigi legnehezebb maratonomat 6 óra 9 perc alatt. Sajnos egyedül maradtam, mert időközben Petra nagyon megbetegedett, így Ágival a kocsiban vártak meg. Gyorsan felszálltam egy buszra, ami visszavitte a futókat a rajthoz. Felszálláskor még hallottam a bemondót, amint gratulál a résztvevőknek és jövőre újra várnak vissza minket...

Nagyon jól megrendezett verseny volt, bár voltak szakaszok (3-4 km az erdőben) ahol nem sok emberrel találkoztam, még elsősegély nyújtó emberekkel sem. Ha ott kidőlsz, idő, mire megtalálnak. A frissítések jól voltak elhelyezve, sose viszek maratonon magammal semmit, a hely adottságaihoz alkalmazkodom.

19. maraton.

Jöhet a következő...