A leghosszabb idő, amit versenyre vártunk.
Időben elkezdtünk készülni, úgy 2020-ban...
Töröltek minden nevezést. 21' kimaradt, majd 22'-ben a verseny előtti napokban kaptunk egy e-mailt, hogy hello, akkor tali a rajtnál. Írtunk egy mailt, hogy kicsit későn szóltak, mi lenne, ha áttennénk a nevezést 23'-ra? És mindenki nagy meglepetésére a válasz oké volt.
2023. márciusa, Ciprus után:
-Figyi, nézzünk szállást, ez tetszik, beszéld le velük, hogy mennénk. -Oké
Április eleje: Benő: Lefoglaltad a szállást?
-Hmmm, nem. de intézem.
Május eleje: Benő: írtál a szállásnak?
-...
Május 9-én elment a foglalásról szóló mail. Szuper szállásunk lesz a hegyekben, lovak, jakuzzi, mi kell más? 3,5 hét múlva verseny. Minden sínen van.
Május 23. Benő flex-szel elvágta a kezét és az ínak is roncsolódtak. Gipszet kapott és lázas is lett. De menni akar.
Május 28. Szépen gyógyul, de közben realizáltuk, hogy a munkahelye miatt nem tudunk időben elindulni, majd a megadott időpontig a szálláson megjelenni. Szállás stornó.
Ketten megyünk... Autóban alszunk... Nem, a gyerek is jön, legalább az egyik...
Az utolsó pillanatban szuper önkiszolgálós motelt sikerült találni a rajttól 25 percre, autóval. Így vágtunk neki a következő úticélnak. Pénteken délután elmentünk érte és majdnem 5-kor sikerült is elindulni Még egy gyors tusolásra és vacsorára is kerítettünk időt az egyik autópálya menti pihenőben, majd éjfél előtt kicsivel, sikerült bejelentkezni és azonnal ágyba zuhanni. A motel minden elvárásunkat felülmúlta, bárcsak minimum ilyen szép és tiszta szállásaink lennének ezután is. Külföldön még nem volt soha nagyobb gond, egyedül a Balatonnál és a Velencei-tónál sikerült dohos, vagy lelakott helyet találni.
A verseny napján azt hittem fáradtabbak leszünk a kevés alvástól, de szerencsére nem így volt. Boldogan ettük az otthon bekészített, megszokott reggelinket, majd útnak indultunk. Benő szinte egész napos programja mellett, Petrussal azt terveztük, hogy felmegyünk a hegyre, ott keresünk egy játszóteret és piknikezünk, kávézunk, forró csokizunk, fagyizunk, nézünk ki a hegyről élvezzük a pillanatot és várjuk apát.
A rajtszám felvétel után útnak indult a mezőny, mi pedig felszálltunk a szurkolói buszra, amit akkor tudtam meg, hogy megáll Vaduzban, mekkora mák, hogy a fővárost is láthatjuk. Pár apró szuvenír beszerzése után még Benőnek is tudtunk integetni.
Élménybeszámoló:
Betonról indult a verseny, az "agarak" azonnal kilőttek és a legjobbak 3:30/3:40-es átlag tempóval végig is mentek. A többséggel hamar beértünk az erdő és a szántóföld közötti murvás útra, itt csak a porral kellett megküzdenünk, mert saját magunk vertük fel, ahogy futottunk. A murvás út nem tartott sokáig, rátértünk egy hosszabb betonos részre, de még mindig síkon. Nagyon szép folyóparton futottunk, verőfényes napsütésben, igazán élvezetes volt, meg is álltam fényképezni, amit egyébként nem szoktam a versenyeken. Ezután hamarosan beértünk Vaduzba, itt 10 kilométernél megpillantottam a családot, egyáltalán nem számítottam rájuk, hisz úgy beszéltük meg, hogy a célnál találkozunk. Petrus elém futott pacsizni, mosolyogva futottam tovább. A gyors találkozás után emelkedni kezdett az út, olyan érzésem volt, mintha a Kékes Csúcsfutáson lennék. Ez az egész azt hiszem 18 kilométerig tartott, innen bevezetett az út az erdőbe, egészen a 1795 méteres magasságig. Kb 3 órányi szenvedés után még csak 1540 méteren voltam, nagyon meredek és kaptatós volt az út felfele. Gondolataimban a Medve-szurdok jött elő, csak létrák nélkül. Onnan laza 20 perc alatt 1310 méterre süllyedtünk végig a szép zöld erdőben. Talán ilyen szép helyen még nem is futottam. Ez a lejtő energiát adott, de miután újra emelkedni kezdett nagyon kezdtem fáradni Itt indult meg igazán felfelé az út a csúcsra. Leginkább csak sétálva tudtam haladni. Ez volt az első verseny, ahol az emelkedőknél senkit nem tudtam lehagyni. A csúcs másik oldalán kellemes kis lejtő jött, kezdtem reménykedni, hogy innen már csak lefelé megyünk és vége a szenvedésnek, de nem így lett. Csak 160 métert ereszkedünk, amikor már hallottam a befutók neveit és már szurkolók is voltak, itt kaptam először meleg levest egy kislánytól, aki a házuk elött szurkolt a szüleivel. A leves után újra felfelé kellett futni, már alig volt bennem élet. Szégyen, nem szégyen idősebb korosztály több tagja is úgy ment el mellettem, mint a huzat. Futva és gyalogolva is. Az utolsó két dombon, ami cél előtt volt, próbáltam tartani a tempót egy 3 fős csapattal, ami sikerült is. A célba érkezve boldogság öntött el, hogy sikerült teljesítenem eddigi legnehezebb maratonomat 6 óra 9 perc alatt. Sajnos egyedül maradtam, mert időközben Petra nagyon megbetegedett, így Ágival a kocsiban vártak meg. Gyorsan felszálltam egy buszra, ami visszavitte a futókat a rajthoz. Felszálláskor még hallottam a bemondót, amint gratulál a résztvevőknek és jövőre újra várnak vissza minket...
Nagyon jól megrendezett verseny volt, bár voltak szakaszok (3-4 km az erdőben) ahol nem sok emberrel találkoztam, még elsősegély nyújtó emberekkel sem. Ha ott kidőlsz, idő, mire megtalálnak. A frissítések jól voltak elhelyezve, sose viszek maratonon magammal semmit, a hely adottságaihoz alkalmazkodom.
19. maraton.
Jöhet a következő...
