5:10 Benő magától ébred, kicsit később zörgésre ébredtem. Sok sikert kívánok és megfordulok alszom tovább.
6:45 óracsörgés után ezer érzés megy át bennem. Már a metrónál elkap az érzelgősség, és abban a pillanatban rájövök , hogy óvatosan kell ezzel bánni, mert a Ventolin fenn maradt a szobában és vissza már nem fordulok. Félelem, hogy a térdeim bírni fogják-e. Boldogság, hogy mennyire fantasztikus helyen futhatok. Kíváncsiság , vajon a többiek hogy érzik magukat. Főleg Eri, akinek ez az első maratonja, de szerencsés, mert a fiúk mellette vannak. Én meg egyedül megyek a rajt felé. Igaz, sok ezer másik futó is itt van, így legalább nem tévedek el. Nem vagyok nyugodt, zavarnak a szagok. Meg kellene büntetni, aki már reggel büdös. A kaja szag is zavar, ezzel többször találkozom az úton. Vajon Benő hogy fog futni, tud-e az eddigieken javítani? Amúgy mindegyikünk gyatra állapotban van. A lényeg, hogy teljesítsük a kitűzött célt.

Az én rajtom a Vasco de Gama híd közepéről indul, ami elég menő . Ide gyalogos nem nagyon teszi fel a lábát. Az ide fele út a szervezett busszal olyan hosszú volt, hogy szinte eluntam magam. Futva azért más lesz.

Várok a rajta, a híd közepén ülök, nézem a sok futót , akik szintén várják, hogy nekikezdhessenek. Még van egy óra, de egyre többen vagyunk. Már az egész hídon ülnek, fekszenek. Én a magányos farkasokkal a szélén támasztom a hátam. Ki eszik, ki telefonozik, sokan csapattal vannak vagy barátokkal. Míg telefonáltam egy magyar lány megszólított. Most hiányzik, hogy valaki itt legyen. De már a békesség van rajtam, elmúlt minden más érzés. Elmúlt az is, hogy legszívesebben anyut hívnám, de helyette a húgommal tudok beszélni. Ő vette át ezt a szerepet, számomra. Petra is hiányzik, úgy megmutatnám neki az egész világot, de most másképp döntöttünk. Azon jár az eszem, hogy remélem majd ő is felhív élete fontos pillanatainál és minél többet tapasztalhat, láthat az életből.

A rajtnál rájövök, hogy a híd nem egyenes és majd felfelé visz, szinte a rajt után azonnal. 4 kilométer körül érzem, hogy a mellettem lévő futó nem gyorsít és nem is lassít, velem tart. Sokáig nem bírja, rögtön szóval tart Eduardo. Hallgattam, majd 7 km körül elengedtem, mikor újabb emelkedő jött és magányra vágytam. Utána végig egyedül futottam, sokáig kietlen, csendes terepen. Ekkor halk zene üti meg a fülemet, nemsokára  egy alvó, jól szituált fazont láttok békésen aludni, biztos megfáradt a buliban, de hisz dél van… Elképzelem, hogy a gyártelepen nemrég még zombi arcú helyiek és turisták lődörögtek. Ez elszórakoztat egy darabig. El is döntöm, hogy hasonlóan belecsapunk az estébe. Érkezésünkkor úgyis megvétózta ezt a programot Eri meg Benő. De azóta van mit ünnepelni.

Már csak 6 km van hátra, fogynak a méterek, egyre több a szurkoló és a versenyző aki már befejezte. Sok kedves szót, biztatást kapok. A sétálóutcán szinte mindenkit ünnepelnek, csapatok kiabálnak, persze fogalmam sincs, hogy mit, de nagy erőt ad ez a végére. Boldogan érkezem a célba, ahol Benő vár. Persze a nyakába borulva bőgök, jön a megkönnyebbülés, vége van. Újra megtettem, magamnak, magamért.

Ekkor már Eri és Fecó is oda jön, nem sokkal előtte értek be. Elmegyünk, belesétálunk az óceánba, majd nagyon lassan, a szállás felé vesszük az utunkat. Természetesen rádumálom őket egy közös nyújtása a VII. Eduárd parkban, ahol a szállásaink vannak. Persze a fiúk kihagyják, Erivel szorgalmasan nyújtunk. Kis pihenés, fürdés után irány kajálni és az éjszaka.

Csak a repcsit elérjük holnap valahogy…

Maratonisták:

Eri 1.

Fecó 6.

Benő 15.

Nekem a 4. Félmaratonom

A maraton reggel 8-kor indult, 6-kor indultak, mert 1 óra volt kijutni a rajthoz, persze a metró meg nem járt, így taxiztak egy darabon a vonathoz. Teljesen más útvonalon vitt az útjuk. Végig az óceán partján futottak. Képzeld el, mint az Elemi ösztönben, amikor Sharon Stone ül a teraszon, az a mély hangja a hullámzásnak…Mondja Fecó .

Szinte irigylésre méltó a látvány.

Eri és Fecó nemzetközi futásán egy belga srác húzta őket egy darabig. Végig beszélt és ösztönözte őket. Ekkor velük futott egy brazil idősebb nő is. A brazilok állandóan zászlóval futnak és nagyon jókedvűek. Futottak írek is, őket a célban öblös hangú társaik énekelve várták.

Benő a saját tempóját futotta, egy idő után fájó térdekkel. Majd mondom neki, hogy a hengerezés sokat segíthet. Nekem segített. Meg az sos rehab is.

Csodálatos hely Portugália, örülök, hogy kicsit láthattam belőle. Jártunk az európai szárazföld legnyugatibb csücskénél(Cabo da roca), Lisszabon helyes-völgyes utcáin, villamosoztunk a 28-as útvonalán, megnéztük Sintát, öko piacot is sikerült kifogni. Rengeteget utaztunk, lejártuk a lábainkat. Egy percet se bánok. Max azt, hogy jót nem ettünk, valahogy nem sikerült jó helyeket kifogni.

Jövőre folytatjuk!

-Egy hét telt el a iron óta, hogyhogy belevágtál egy maratonba?
-Rég be volt fizetve, tavaly elmaradt most lehetett pótolni. Meg tetszett a számsor: 42 km, 43. Varsó maraton, 44 évesen .
-Hogy ment?
-Az első 16 km nagyon jól, utána erőteljesen fogyott a lendületem. Nagyon zavaró volt, hogy az órám össze-vissza mutatta a tempót, nem is tudtam mit futok. A cipőmön is kétszer lazítani kellett, talán be is dagadt a lábam.
-Miért?
-Az edzettlenség miatt. Talán augusztusban futottam utoljára. Nehéz volt vissza rázódni a kilométerekbe 20 km után.
-Mi motivált a nehezebb pillanatokban?
-Ez csak egy maraton, nemsokára vége.
-Milyen volt a verseny?
-A rajthoz való kijutás elég nehezen ment a nyelvi nehézségek miatt. Kb annyira beszélnek angolul, mint mi. Sőt a versenykiírás, útmutatók csak lengyel nyelven voltak. Figyelni kellett, hogy az ember ne tévedjen el már a rajt előtt. Magát a versenyt nagyon jól megszervezték, sok frissítés, vizesblokkok. Sose futottam egyedül, jó volt a hangulat, bár az utca zenét hiányoltam. Csak szénsavas vizet adtak, az nem esett jól.
-Milyen volt a terep?
-Voltak benne dombok, az sem esett jól. Nem örültek neki az emberek.

Így történt a 14. maratonja. 

Varsó nagyon kedves arcát mutatta nekünk. Kár, hogy nem tudtunk tovább maradni. Már az érkezés estélyén érezni lehetett, hogy ez egy nagy város, sorra emelkedtek ki egymás mögül a felhőkarcolók ahogy haladtunk a szállásunk felé. Másnap, mikor a rajtszámot mentünk felvenni, közelről is megtekintettünk jó néhányat, ráadásul nagyon eltérőek voltak a formáik. A legnagyobb pedig a Kultúra és Tudomány Palotája, szerencsére pont itt volt a depó, így nem csak a rajtszámot vettük át, hanem megcsodálhattuk belülről a hatalmas márvány épületet. Belül szuper liftek működnek, amik 17 másodperc alatt repítenek a 114. emeleti kilátóteraszra. Természetesen nem hagytuk ki.

Ebédünket a Hard Rock Cafe Warsaw relikviái között költöttük el,majd csendes délutáni pihenőre tértünk, mert alig találtuk meg a depót, akkora volt a környék, utána meg a sorban állás el is vette a kedvünket további  csavargástól.

Másnap, míg Benő elrajtolt, Petrussal össze készültünk az útra, majd nyugalmasan elindultunk apa és sok más futó célba érkezését nézni. Majd villám gyorsan haza, mert másnap suli és meló.

Újabb utazásunkra elég nagy hangsúlyt fektettünk, rengeteget gondolkodtunk melyikünknek hogyan lenne a legjobb és mindannyian, hogy tudjuk a számunka legtöbbet kihozni belőle. Hiszen Petra iskolát kezdett, Jázmin is sulis, ráadásul messze, és persze munka is van. Első körben még mama is utazott volna velünk, aztán szépen ketten maradtunk. Benő a jól bevált éjszakai utazás mellett döntött, így az esti rutint még levezényeltük nagyszülői segítséggel, majd egy kis szundi után útnak is indultunk. Irány Olaszország a cél Cervia.

Napokkal előtte “csak úgy mellékesen “ megkérdeztem, ha már reggel érünk Olaszba', nem állunk meg Velencében egy kávéra? A kérdésemet tökéletes időben sikerült feltenni, így utazásunk reggelén 9-kor már a Canale Granden hajókáztam a Szent Márk tér fele. Most jártam harmadszor ott, eddig Punte Sabbione megállóból indultunk mindig. Érdekes volt látni a hajóról történő ház felújítást, betonozást és a kereskedelmi-,vendéglátó egységek hajóval történő ellátását. A szűk kis kanálisokba táblák jelölik hogyan és mivel lehet közlekedni. Idő előtt leszálltunk a vaporettóról, kerestünk egy kis kávézót elballagtunk a térre, felszálltunk a vízi buszra és mentünk is tovább a szállásunk felé.

A utazásunk napjára és a többire se nem terveztem semmi mást, most maximálisan versenyre koncentráltunk. (Gondoltam amíg versenyzik, úgyis lesz időm csavarogni és boltokat nézni ) A szállásunkat a rajt-cél közelében foglalta Benő, így tényleg semmire se volt gondunk. Felvette a rajtszámot majd megvacsoráztunk. A péntek hangolódással telt, délben elsétáltunk valami könnyűt enni, sikerült egy műanyag székes kis “talponálló” helyen a legjobb pizzát megízlelni, pedig be se akartam ülni. Ide másnap is vissza jöttünk.

Este pedig egy különleges fokát tapasztalhattam meg a vendéglátásnak. Mi ritkán nézünk utána a dolgoknak, a szerencsére bízzuk magunkat. Na ez az étterem! Mindenhol kellene egy ilyen. A bejáratnál megkérdezték, hogy foglaltunk-e asztalt? Már ebből azt gondoltam , nem nekünk való, puccos hely lesz ez…. Ami való igaz, puccos volt, de mindenféle előítélet nélküli. A pincérek nyüzsögtek az asztalok körül, de nem tolakodóan. Egy nézésbe került és már jöttek is. A bort előkóstoltatták, az ételekre nem kellett várni. Csak olasz étlap volt, megemlítettem, hogy esetleg angolt kaphatnánk-e? Egy pincér aki beszélt németül is ( szerencsére) ő fordította le, a teljesség igényével, végig türelmesen .

A verseny napján korán volt ébresztő, fél 6-kor szólt az utcán a hangosbemondó, elkezdték az embereket hangolni. Amúgy az előző napon és akkor is megfigyeltem, mindenki szépen nyugodtan tette a dolgát és várta, hogy indulhasson.

Rengeteg versenyző jött össze, hogy ezen a napon bizonyítson. Engem, mint szentimentális embert ez nagyon meghatott. Próbáltam Benőt ezzel nem idegesíteni. Aki ismerni, tudja, hogy ő a gyorsan, egyszerűen, csináljuk és kész felejtsük el híve . :D

Benő élménye:

-Mit éreztél reggel amikor felkeltél?

-Menni kell, csinálni a dolgod.

Másfél órát álltál sorba, hogy bevethesd magad a hullámzó tengerbe. Mivel foglalkoztál addig?

-Néztem az embereket, hogy ki mit csinál, beszélget, mennyire izgul.

Látszott rajtuk az izgalom?

-Nagyon.

Te izgultál?

-Nem. Akkor meg nem, miután bementem és a hullámok nyomtak visszafelé és nem tudtam elkezdeni úszni, akkor már igen. Mellben úszok és amikor a lábad kinn van a vízből a fejed meg egy hullám közepén az nem kiszámítható. Úgy éreztem egy helyben úszok. A pálya téglalap alakú volt így nagy része azzal ment el, hogy a pályán maradj, ne sodródj el.

-Ennek ellenére várakozáson felüli időt úsztál, a depóban mikor találkoztunk, mondtad, hogy nehéz volt. Mire készültél a biciklin?

-Hogy 3 órán belül letekerem a 90 km-t, a többit meg hozzá tekerem. De 30. kilométer után nagyon fájt és zsibbadt a lábam, egy kipróbálatlan cipőbetét miatt. Ekkor kidobtam és úgy éreztem jó minden. 60 kilométer körül térdfájás majd Achilles-ín fájásom lett. Két körös volt a bicikli, így amint lehetőségem lett vissza indultam a depóba. Valószínű, ha nincs ez a kiskapu végig maradok a pályán, akkor ez tűnt elfogadható választásnak, fontosnak tartottam, hogy ne sérüljek le.

-Én őszintén szomorú voltam, mikor megláttalak, hogy az álmod nem teljesült. Mit gondolsz erről így másnap?

-Azt, hogy kínlódni kellett volna tovább… Nehéz feladni egy versenyt, de túl sok volt még hátra és ez akkor abban a pillanatban vállalhatatlannak tűnt.

-Felvetted a futócipőt és elindultál kifelé, aztán nem találtalak. Mi történt ?

-A futóknak, mivel a városban volt a kijelölt pálya, rengetegen szurkoltak és ez lendületet adott, új erőre kaptam. De nem akartam csalni, vagy nem hivatalosan érmet kapni, így kiálltam.

Folyt köv. jövőre ;)