Miután lemaradtunk a nagyon várt és Benő szerint felkészült Varsó maratonról a betegsége miatt,  azt gondolta bepótolja ezt a futást Montenegróban. Így  benevezett a mostani Podgorica maratonra. A szokásos vigyük Petrát, vagy ne, mivel menjünk kérdéseket hamar lezavartuk. Amikor elérkezett a péntek este, kocsiba vágtuk magunkat, Petrust meg alvós cuccba, és már indultunk is. Hosszú 12 órás út várt ránk, féltem a határoktól, hogy sokat kell várni. De szerencsére sehol se állítottak félre. Igazából jöttünk-mentünk, aludtunk, közbe lement a maraton és csodás helyeken töltődtünk reggelente. Odafele autópályán aludtunk a szokásos módon, mikor Benő elfáradt, megállt szundítani, mi meg a hátsó sorban dőltünk hol jobbra hol balra vagy a begyakorolt magzatpózomban próbáltam túlélni reggelig. 2-3 napos utazáson, mikor a nagyját maga az utazás veszi el, nehéz bármilyen programot betenni, így annyit kértem, ha már hajnalodik és amúgy is a tengerparton megyünk végig, álljunk meg reggelizni, frissülni és magunkhoz térni a hátralévő szerpentines útra. Baska voda falucskát néztem ki a neten, hogy pont az útban lesz, időben pont jókor. Így a hajnali tengerparti képeink ott készültek. Utána pedig a szállás fele vettük az irányt, hiszen ha minden jól megy, már a délutáni szundit ágyban tölthetjük. Alvás és evés két nagyon fontos szempontom, ha már időnk nincs körbenézni...

Ház ház hátán, azokból még nyílt egy felső szint vagy egy melléképület. Előttük mindenhol szőlő lugas és mindenütt füge vagy olívafa, csodás környezet az egyszerű házak előtt. A címet hamar megtalálva sietősé váltak a dolgok, Petra jelezte, hogy bizony mennie kell. Itt azonnal tanúbizonyságot tettek a montenegróiak, mennyire vendégszerető emberek. Az udvarba sietve egy idős néni sepregetett, akinek mondtuk, hogy az apartmant keressük. Erre ő felkiabált a szomszédnak aki komótosan lejött, újra a szöveg, jöttünk, mi: a Benő és családja, az apartmant keressük. De a kicsinek bizony mennie kell. Mutatta menjünk fel a lépcsőn, kezdett gyanús lenni, mert nem tűnt olyannak aki minket várt. Betessékelt a lakásba, mondom nem lesz ez jó, szerintem nem a mi lakásunk ez, de Petrust meg tuszkoltam előre, nehogy baleset legyen. Mire kijöttünk, együtt nevettünk, a helyzeten, hiszen egy vadidegen ember engedett jó szívvel minket a házába, mert a szállás kettővel arrébb volt. 

A rajtszám felvétel egy iskolában zajlott, semmi csilivili bemutató, csak a lényeg. Ebből már sejthettük, hogy nem lesz ez annyira tömeges rendezvény. A névsort megnézve kb 400 embert tippeltem a maratoni távra plusz a többi távokra is. Az óra átállítás miatt nem volt gond az ébredéssel, Petrus gondoskodott róla, hogy óracsörgés előtt magunkhoz térjünk. Szépen összepakoltunk és megreggeliztünk, természetesen előre bepakoltam a reggelinek valót. A szállás kulcsát pedig a lábtörlő alá tettük, mert ez teljesen elfogadott Montenegróban, mondta előtte a szállásadónk. A rajthoz érve meglepetésként ért, hogy nem hogy 400 maratonista nem volt, de az összes távot egybevéve nem indultak annyian. Könnyedén szemügyre lehetett venni a futótársakat, meg is tippeltük melyik afrikai futó fog befutni 1.2.3. helyen. Ekkor valaki rám köszönt, először azt hittem, csak azért mint magyar a magyarnak, de napszemüvegét levéve volt optikus osztálytársamat pillanthattam meg, aki véletlenül vette észre, hogy futóverseny lesz Podgoricában, mert amúgy nyaralni ment. Mekkora szerencse, hogy egy igazi futónál mindig van egy jó cipő meg mez, mert ő épp felavatta az egyedi mezét. Köszönöm Tamás az élményt, jó volt viszontlátni! 

9-kor eldördült a startpisztoly, elindultak a futók, mi pedig egy rövid sétára indultunk Petrával. Az első hely ahol le szerettünk  volna ülni teázni pont az óratorony tövében található, kívül olívafa, tipikus mediterrán házikó, pont jól lehet látni a futókat,csüccs. De az idős néni nem beszélt angolul, itallap nem volt így sajnos mivel nem jutottunk közös megértésre odébb sétáltunk, Petrának meg igyekeztem elmagyarázni miért nem kapunk inni. Színes és kacskaringós kis utcákon jártunk, megnéztük a felújított Osmanagic mecsetet, majd a Moraca folyó partjánál sétáltunk ahol belefolyik a Ribnica folyó . Megnéztük a régi hidat, ami annyira el van dugva, hogy csak azért vettük észre, mert a játszóterezést befejezve, Petra mutatta az utat, vagyis felfedezőset játszottunk. Neki köszönhetően egy csodás, nyugodt partszakaszt találtunk, ahol igazi béke és csend volt. A tiszta vizű csordogáló folyó hívogatott minket egy kis kavicsdobálásra a napsütésben. Végül pedig visszasétáltunk a Köztársaság térre, nehogy lemaradjuk (megint) a befutásról.

Benőt 3 óra 30 perc után vártuk és nagyon bíztam benne, hogy 4 órán belül fut. Még mindig rengeteget dolgozik, hol a munkahelyén hol pedig az épülő házunkon, ahol a felújítás java részét maga végzi. Nagyon jól jött volna egy app, amiben követni  tudjuk a mozgását, és persze megnyugvással töltött volna el, hogy még fut, nincs baja. De nem így történt. vártunk és vártunk. 3:45-nél már nagyon vártam, bíztam, hogy a sík terepnek köszönhetően a legjobb eredményét futja. Ezt elengedtem 3:55-kor és abba bíztam, hogy jöjjön egyben, bármikor. Ekkor a sarkon befordult, tudtam, hogy meglesz. Petrus szaladt elé és az utolsó pár métert együtt tették meg.  3:59:06 a hivatalos eredménye. Érdekességként 52. helyen végzett. Szerintem ilyen elöl sosem lesz :D  Vagy hasonló kis rendezvényeket kell keresnie... Elmondása szerint a frissítőpontokon csak víz volt, néhol keserű citrom( szerintem igazi spártai körülmény) Egyedül magnéziumot vitt magával, azt többet is fogyasztott közbe. Sikerült egy igazi meleg napot kifognia ismét. Az útvonal alig volt jelölve, több helyen meg kellett kérdeznie a rendőröket, hogy merre fusson. Időmérő csak a végén volt, a frissítőpontokon papírra vezették fel az eredményt. A rendezvény csendesen zajlott, futók híján szurkolók se voltak sokan.

Kerestünk egy jó kis bisztrót és kellemesen megebédeltünk, majd felkerekedtünk, hogy a horvátországi szállásunkon éjszakázzunk. Benő olyan szuper szállást foglalt (ebéd közben), hogy az ágyból a csodás leanderek és hortenziák között a tengerre láttunk, mikor felkeltünk. Csak a kávém hiányzott, amit egy kúton sikerült beszerezni, mikor belekortyoltam, azonnal fintorogtam. Ilyen rossz kávét régen ittam. Mikor Benő beszállt az autóba, Petrus azonnal kérdőre vonta: apa, miért nem csináltál anyának jó kávét? Gyerekszáj :D Ezután a meleg és simogató vénasszonyok nyarából haza autóztunk a borongós őszbe.