Ezt az utazást nagyon vártuk, végre kicsit elmenni, hármasban együtt lenni, jól érezni magunkat konkrét tervek nélkül. Ennyi volt a vágyunk. Indulás előtti nap még gyorsan elkocogtam a könyvtárba egy Athén útikönyvért, hiszen felkészülni a városból nem volt időm. Kedvenc könyvtárosom meg is hökkent, hogy nem kapkodom el a dolgokat. Szeretek magammal vinni egy kézzel fogható, összeszedett mankót. Ráadásul ezekben a könyvekben térkép is van, ha nem lenne a csodás 21. század adta internetelérés, mégse maradjunk teljesen magunkra. (És biztos valami aberráció, de a mai napig előbb nézek meg valamit térképen, mint a gps vigyen.) Reggel az indulást kényelmesen kicentiztük, hogy ne keljen sokat várni a reptéren. Olyan jól sikerült, hogy a reggelimet a beszállás közben, a sorban fogyasztottam, mert otthon bármennyire is a híve vagyok az együtt reggelizésnek, most nem maradt időm, inkább pakoltam a bőröndöt. Lehet annyira belejövünk az utazásokba, már nem is viszünk semmit magunkkal, csak a plasztik kártyánkat, mint a reklámban... Petrát indulás előtt kérdezgettem, emlékszik-e a Máltai repülős útra? De nem nagyon tudott rá válaszolni, így igyekeztem neki elmondani mire számítson. Igazából nem is érdekelte az út, készültem neki színezővel, játékkal, nagyon szépen viselkedett végig.

Leszállás után egyből az expóra buszoztunk, bőröndökkel...  Tudtam, hogy nagy expó lesz, (mégiscsak egy hatalmas városról beszélünk) szerettem volna nézegetni, esetleg próbálgatni, de annyian voltak a kiállítók és a nézelődők is, már csak azt vártam, hogy hamar végig érjünk, természetesen a bőröndjeinkkel, mert letenni nem tudtuk. Ilyenkor a rajtszám felvétel lehet, hogy az elején van a helyen, de végig kell vonulnod az egész csarnokon, hogy kijuss. Jelen esetben a rajtcsomaghoz tartozó pólót is külön kellett felvenni. Ekkor már Benőt hívogatta a szállásadónk, mikor érkezünk, persze...pont ezt tudjuk kiszámolni, hogy mikor érünk oda busszal/gyalog vagy bárhogy.. Vissza a buszhoz, Petra meglátott egy játszóteret és mindenképpen be akart menni. Szegényt ekkor már egész nap "húzkodtuk" és nagyon nem esett jól nekünk játszóterezni, de az ő igényei is fontosak, így megálltunk az esti sötétedő város közepén. A buszra sokat kellett volna várni, így leintettünk egy taxit, akihez én személy szerint félelmekkel ültem be, hogy biztos lehúz majd, de nem így lett. És 2-3 felnőtt embernek talán 1-1 alkalom meg is éri, jobban, mint a tömegközlekedés. Este 7 óra, szállásadóra várunk. Petra ölben alszik, lemerült. Egy olasz család is mellénk kuporodik a lépcsőre, ők is a főbérlőjüket várják. Ahol ülünk épp rálátni a kivilágított Akropoliszra, azért nem olyan rossz. Megérkezik  az emberünk, határozottan, gyorsan megmutat  mindent, az apartman szép és tiszta a hűtőben víz és tej bekészítve nekünk. Miután a térképen bekarikázza, hogy szerinte miket nézzünk meg feltétlenül és megmutatja merre vannak jó éttermek, már indul is, jó kikapcsolódást kíván.

Benő a másnap reggeli maratonra készül, kipakolja mit vesz fel, elpakolja a rágót, a zenét meg amit esetleg visz magával. Rábeszélem, hogy csinálunk egy tetriszkihívás képet, meglepődésemre rááll. :D Ezen a napon nem sok normális dolgot ettünk, de már nem is érdekel minket, letusolunk és bedőlünk Petra mellé az ágyba.

Reggel 5:10 hangos kopogásra ébredek, kibotorkálok, mint a filmekben, megtalálom az ágy lábát...Fáj... Ki lehet az? Benő... Azt mondja  5 perce dörömböl, hívogat telefonon (ami persze némítva) nem jut ki a házból, mert a külső ajtó kulcsra zárva. A bejárati ajtónk gombos, így a benn maradt kulcs kellene neki, hogy elindulhasson a futós barátaival megbeszélt találkozóra. Ugyanis szervezett busz vitte ki a futókat Marathonba. Az első busszal mennek, biztos ami biztos, ők már el fognak indulni, én meg visszafekszek aludni. 

Reggel, miután kényelmesen magunkhoz tértünk, rájöttem, hogy esik az eső és esni is fog. Így ráérősre vettük  a figurát, letöltöttem a maraton applikációját és figyeltem a fiúkat. Persze megint Benő nem volt meg, de bíztam benne, hogy együtt futnak a terv szerint. Aztán egy idő után láttam, hogy különváltak, elkezdtem  tippelgetni, vajon melyikükkel fut Benő, vagy egyáltalán hol is van? Tervezett befutóidejére elindultunk a célhoz. Szerencsére nem esett, így azért kényelmesebb gyerekkel a várost járni. Szállásunk 20 percnyi sétára helyezkedett el, így igazán nem kellett kapkodni. Ahogy közeledtünk, úgy sűrűsödött a tömeg, egyre több már befutott maratonistával találkoztunk. Ennyi embert a földön feküdni, pihenni, alig élni, még nem láttam, kezdett bennem is felmenni az adrenalin és már vártam a pillanatot, hogy megpillanthassam Benőt. Követtük a kordonokat, míg elérkeztünk a Panathinaiko stadionhoz. számomra a nap fénypontja jött el közel egy órában. Belépni ebbe a csodálatos, ókori építménybe, ahol már régen is olimpiai játékok zajlottak, amit 2500 évvel ez előtt készítettek, tiszta márványból újítottak ie 3. században, majd renoválták 2004-ben, ahol az eredeti maraton napján a futónak itt fejeződik be a verseny, na ez fantasztikus volt! Rengeteg futó, tömött sorokban, csak jöttek és jöttek ki-ki lassabban, rásprintelve, belesétálva, de mind részese lehetett valami megfoghatatlan, misztikus csodának, köszönhetően a történelemnek és a sportnak. Petra a stadion legtetejére akart menni, így felmásztunk a régi csodás márványokon, amik véletlenül se voltak egyforma méretűek, volt ahol 50 cm-re sikeredett a lépésmagasság és nagyon meredek is volt. A helyünket elfoglalva, telefont, fényképezőt beizzítva vártuk apát, aki hamar meg is érkezett, egyedül, ahogy láttam egész jó állapotban. A tömegre való tekintettel volt nála telefon, így meg tudtuk beszélni merre is vagyunk. Sajgó lábaival ő is megmászta hozzánk a lépcsőket, én pedig mérhetetlenül büszke voltam rá.

Milyen volt a futása? Nagyon sokat utaztak a rajthoz, kb egy órát. a csata helyszíne, ami emlékhely is. Az olimpiai lángot is látták, korán kiértek, sokat vártak, de kaptak inni. Amikor rajtoltak, esett az eső, de nem zavarta őket.7 km után kezdett emelkedni, a kopár és unalmas táj. A két futóbarátja tempóját követte, így neki nem volt annyira megerőltető az emelkedés. Először Gábor szakadt le 18 kilométernél, majd Fecó is lassabbra vette a futást 28 km után. A frissítések nagyon sűrűn voltak és palackban adták a vizet, illetve izó ital minden másodikon és gyümölcsöket is raktak ki a szervezők. A kietlen helyeken nem sokan biztatták őket, de a város fele a szurkolók lelkesek voltak és kedvesen tapsoltak a futóknak. Benő, miután tempót váltott, szinte végig  tudta tartani. Sajnálatos módon minden futó rémálma nem kerülte el( megint nem evett rendesen), így némi emésztési gondjai akadtak.

Athéni ideje: 4:21:18

Miután kiörömködtük magunkat, a szállásra sétáltunk, közben egy szuper barista kávét is sikerült találni. Kicsit lepihentünk, majd egy közös vacsorára mentünk Fecóékkal. Másnap, mikor felkeltünk és számba vettük a maratonokat, jöttünk rá, hogy bizony egyet nem írtunk fel idén, így az eredeti athéni maraton a szerencsés 13-as sorszámot kapja Benő listáján. Már csak "pár" ország fővárosa van hátra Európában.... :) 

A következő részben képes beszámoló a városról és környékéről, elmesélem, hova mentünk a bérelt autóval és miért is kellett felhívnom az athéni nagykövetséget. Nézz vissza!

Miután lemaradtunk a nagyon várt és Benő szerint felkészült Varsó maratonról a betegsége miatt,  azt gondolta bepótolja ezt a futást Montenegróban. Így  benevezett a mostani Podgorica maratonra. A szokásos vigyük Petrát, vagy ne, mivel menjünk kérdéseket hamar lezavartuk. Amikor elérkezett a péntek este, kocsiba vágtuk magunkat, Petrust meg alvós cuccba, és már indultunk is. Hosszú 12 órás út várt ránk, féltem a határoktól, hogy sokat kell várni. De szerencsére sehol se állítottak félre. Igazából jöttünk-mentünk, aludtunk, közbe lement a maraton és csodás helyeken töltődtünk reggelente. Odafele autópályán aludtunk a szokásos módon, mikor Benő elfáradt, megállt szundítani, mi meg a hátsó sorban dőltünk hol jobbra hol balra vagy a begyakorolt magzatpózomban próbáltam túlélni reggelig. 2-3 napos utazáson, mikor a nagyját maga az utazás veszi el, nehéz bármilyen programot betenni, így annyit kértem, ha már hajnalodik és amúgy is a tengerparton megyünk végig, álljunk meg reggelizni, frissülni és magunkhoz térni a hátralévő szerpentines útra. Baska voda falucskát néztem ki a neten, hogy pont az útban lesz, időben pont jókor. Így a hajnali tengerparti képeink ott készültek. Utána pedig a szállás fele vettük az irányt, hiszen ha minden jól megy, már a délutáni szundit ágyban tölthetjük. Alvás és evés két nagyon fontos szempontom, ha már időnk nincs körbenézni...

Ház ház hátán, azokból még nyílt egy felső szint vagy egy melléképület. Előttük mindenhol szőlő lugas és mindenütt füge vagy olívafa, csodás környezet az egyszerű házak előtt. A címet hamar megtalálva sietősé váltak a dolgok, Petra jelezte, hogy bizony mennie kell. Itt azonnal tanúbizonyságot tettek a montenegróiak, mennyire vendégszerető emberek. Az udvarba sietve egy idős néni sepregetett, akinek mondtuk, hogy az apartmant keressük. Erre ő felkiabált a szomszédnak aki komótosan lejött, újra a szöveg, jöttünk, mi: a Benő és családja, az apartmant keressük. De a kicsinek bizony mennie kell. Mutatta menjünk fel a lépcsőn, kezdett gyanús lenni, mert nem tűnt olyannak aki minket várt. Betessékelt a lakásba, mondom nem lesz ez jó, szerintem nem a mi lakásunk ez, de Petrust meg tuszkoltam előre, nehogy baleset legyen. Mire kijöttünk, együtt nevettünk, a helyzeten, hiszen egy vadidegen ember engedett jó szívvel minket a házába, mert a szállás kettővel arrébb volt. 

A rajtszám felvétel egy iskolában zajlott, semmi csilivili bemutató, csak a lényeg. Ebből már sejthettük, hogy nem lesz ez annyira tömeges rendezvény. A névsort megnézve kb 400 embert tippeltem a maratoni távra plusz a többi távokra is. Az óra átállítás miatt nem volt gond az ébredéssel, Petrus gondoskodott róla, hogy óracsörgés előtt magunkhoz térjünk. Szépen összepakoltunk és megreggeliztünk, természetesen előre bepakoltam a reggelinek valót. A szállás kulcsát pedig a lábtörlő alá tettük, mert ez teljesen elfogadott Montenegróban, mondta előtte a szállásadónk. A rajthoz érve meglepetésként ért, hogy nem hogy 400 maratonista nem volt, de az összes távot egybevéve nem indultak annyian. Könnyedén szemügyre lehetett venni a futótársakat, meg is tippeltük melyik afrikai futó fog befutni 1.2.3. helyen. Ekkor valaki rám köszönt, először azt hittem, csak azért mint magyar a magyarnak, de napszemüvegét levéve volt optikus osztálytársamat pillanthattam meg, aki véletlenül vette észre, hogy futóverseny lesz Podgoricában, mert amúgy nyaralni ment. Mekkora szerencse, hogy egy igazi futónál mindig van egy jó cipő meg mez, mert ő épp felavatta az egyedi mezét. Köszönöm Tamás az élményt, jó volt viszontlátni! 

9-kor eldördült a startpisztoly, elindultak a futók, mi pedig egy rövid sétára indultunk Petrával. Az első hely ahol le szerettünk  volna ülni teázni pont az óratorony tövében található, kívül olívafa, tipikus mediterrán házikó, pont jól lehet látni a futókat,csüccs. De az idős néni nem beszélt angolul, itallap nem volt így sajnos mivel nem jutottunk közös megértésre odébb sétáltunk, Petrának meg igyekeztem elmagyarázni miért nem kapunk inni. Színes és kacskaringós kis utcákon jártunk, megnéztük a felújított Osmanagic mecsetet, majd a Moraca folyó partjánál sétáltunk ahol belefolyik a Ribnica folyó . Megnéztük a régi hidat, ami annyira el van dugva, hogy csak azért vettük észre, mert a játszóterezést befejezve, Petra mutatta az utat, vagyis felfedezőset játszottunk. Neki köszönhetően egy csodás, nyugodt partszakaszt találtunk, ahol igazi béke és csend volt. A tiszta vizű csordogáló folyó hívogatott minket egy kis kavicsdobálásra a napsütésben. Végül pedig visszasétáltunk a Köztársaság térre, nehogy lemaradjuk (megint) a befutásról.

Benőt 3 óra 30 perc után vártuk és nagyon bíztam benne, hogy 4 órán belül fut. Még mindig rengeteget dolgozik, hol a munkahelyén hol pedig az épülő házunkon, ahol a felújítás java részét maga végzi. Nagyon jól jött volna egy app, amiben követni  tudjuk a mozgását, és persze megnyugvással töltött volna el, hogy még fut, nincs baja. De nem így történt. vártunk és vártunk. 3:45-nél már nagyon vártam, bíztam, hogy a sík terepnek köszönhetően a legjobb eredményét futja. Ezt elengedtem 3:55-kor és abba bíztam, hogy jöjjön egyben, bármikor. Ekkor a sarkon befordult, tudtam, hogy meglesz. Petrus szaladt elé és az utolsó pár métert együtt tették meg.  3:59:06 a hivatalos eredménye. Érdekességként 52. helyen végzett. Szerintem ilyen elöl sosem lesz :D  Vagy hasonló kis rendezvényeket kell keresnie... Elmondása szerint a frissítőpontokon csak víz volt, néhol keserű citrom( szerintem igazi spártai körülmény) Egyedül magnéziumot vitt magával, azt többet is fogyasztott közbe. Sikerült egy igazi meleg napot kifognia ismét. Az útvonal alig volt jelölve, több helyen meg kellett kérdeznie a rendőröket, hogy merre fusson. Időmérő csak a végén volt, a frissítőpontokon papírra vezették fel az eredményt. A rendezvény csendesen zajlott, futók híján szurkolók se voltak sokan.

Kerestünk egy jó kis bisztrót és kellemesen megebédeltünk, majd felkerekedtünk, hogy a horvátországi szállásunkon éjszakázzunk. Benő olyan szuper szállást foglalt (ebéd közben), hogy az ágyból a csodás leanderek és hortenziák között a tengerre láttunk, mikor felkeltünk. Csak a kávém hiányzott, amit egy kúton sikerült beszerezni, mikor belekortyoltam, azonnal fintorogtam. Ilyen rossz kávét régen ittam. Mikor Benő beszállt az autóba, Petrus azonnal kérdőre vonta: apa, miért nem csináltál anyának jó kávét? Gyerekszáj :D Ezután a meleg és simogató vénasszonyok nyarából haza autóztunk a borongós őszbe.

Rövid utazásunk előkészületeit most sem kapkodtuk el. Igaz Benő nem dolgozott az indulás napján (én igen), de annyi teendőnk jött össze délutánra, hogy az esti 8 órás rajt, csomagolás és szendvicsek gyártása miatt elcsúszott 10-re. Ebben az esetben nem bántam, hogy Petra is fenn van, hiszen akkor remélhetőleg minél többet aszik majd a kocsiban. Így szépen mellé is kucorodtam, Benő pedig megkezdte a hosszú műszakot. Bárhogy feküdtem nem volt kényelmes a hátsó üléseken szunyókálni, már egészen kicsire összehajtogattam magam (milyen jó, hogy újabban többet nyújtok és egy 10 napos jóga kihívásba is pont belecsöppentem), de most borzasztóan kényelmetlen volt az út, így kifejezetten örültem, mikor Benő megkérdezte, hogy vezetek-e kicsit, rögtön igent mondtam.. Így a hosszú és unalmas éjszakai vezetést váltva tettük meg. 

Pénteken reggel a Luxembourgiak munkába siettek, mi pedig ráérősen megreggeliztünk egy kávézóban, míg a rajtszám felvételre vártunk. Azt szigorúan 11 óra után lehetett felvenni, egy perccel se előbb, mint a helyszínen kiderült. Így mi addig az egyik helyi pláza vendégszeretetét élveztük és próbáltunk magunkba életet lehelni a hosszú út után, hiszen Petra kipihente magát, neki ugyanannyi energiája volt, mint máskor. Aki ismeri, nem fog meglepődni azon, hogy döntöttük magunkba a kávét, hogy bírjuk a napot vele. Már ekkor a lelki szemeim előtt az édes déli  szunyókálás képe lebegett, mert a hotellel egyeztetve kértük, ha lehet had foglalhassuk el előbb a szobánkat. Mondjuk én azt hittem mehetünk, ez ott derült ki 1-kor, hogy nem.  Újratervezés... Petra nyűgös, Ági nyűgös, Benő nyűgös, pihennünk kellene, mert estig nem fogjuk bírni...Ráadásul Benő  másnap fut. Szóval szépen lehajtottuk a kocsi hátsó üléseit  a piknikes mélygarázsunkban, és megpróbáltunk pihenni. A melegben és a kipufogószagban... Mondanom se kell, hogy nem ment. Feladtuk. 3-kor végre felmehettünk a szobánkba, frissültünk egyet, de mivel késő volt a délutáni altatáshoz, és nem akartam, hogy e miatt esetleg elaludjon délután 5-kor és keljen hajnalban a gyerkőc, így sétálni mentünk, szigorúan egy kicsit. Az esti takarodót 7 órára időzítettem, igaz Benő már előbb kidőlt, mi Petrussal bírtuk, de jobbnak láttam azért kicsit visszapótolni a kiesett órákat. Végre egy hatalmasat aludhattunk.

Kényelmes reggeli készülődés után, a főváros központja felé vettük az irányt egy kis nézelődésre. Luxemburgról annyit tudtam, hogy a 2. leggazdagabb ország az egy főre jutó vásárlóerő szempontjából. Hiába kölcsönöztem ki könyvet a könyvtárból, sok izgalmas látnivalóval nem kecsegtettek. Legalábbis számunkra. Így tervem se volt, a recepción kértünk egy várostérképet ahol bekarikáztott nekünk a kedves recepciós 3 nevezetességet, amit mondtam is, hogy elég lesz, hiszen gyerekkel vagyunk, meg amúgy is jövünk vissza aludni délbe, mert este futás lesz. :) Szállásunkat igyekszünk úgy keresni, hogy aránylag közel legyen a rajthoz és ne essen ki  a városon kívülre, hogy nem menjen el sok idő az utazással a rajt előtt Benőnek. Most  a városközponttól 15 perces sétára a rajttól pedig 30 perces tömegközlekedésre voltunk. A belvárosba indulva azonnal feltűnt, hogy nincsenek sokan. Hiába a sok turista, nagyon kényelmesen lehetett közlekedni és sehol se volt nagy sor. Kifejezetten ajánlom az országot, olyan utazóknak ,akik nem szeretik a tömeget, nincs sok idejük, de barangolnának. Első látnivalónkat a Notre-Dame-t csodálhattuk meg, tömegmentesen, nyugalomban. Utána egy piacon kötöttünk ki, amit észre se vettem, csak Benő mondta, hogy ott van. Naná, hogy arra vettük az irányt, egyszerűen imádom a helyi piacokat. Petra répát választott magának Benő és én pedig egy kis eperrel tuningoltuk magunkat. A helyi tejtermelők kóstolót tartottak és kínálgatták az arra járókat mindenféle finomsággal. Ahogy néztem őket, nem kiadták ezt a munkát másnak, hogy reklámozza, hanem ők maguk (talán egy szervezet köré tömörülve) osztották a saját portékájukat. Ezután a második nevezetességet is hamar megtaláltuk, ami egy I. világháborús emlékmű. Nincsenek nagy távolságok, így hamar a harmadik látnivalónál találtuk magunkat. A Bourbon erőd már az emlékműtől látszott, sőt vele szemben helyezkedett el, csak átsétálnunk a 96 híd közül az egyiken és már ott is voltunk, Odafele a híd alatt kifeszített és utólag odaépített biciklis-gyalogúton mentünk, vissza pedig felette. Csodás kilátás nyílt a mély szakadékra. Ami a város bástyái és védőfala volt anno, de elbontották és most ligetek,parkok vannak helyette. Sikerült egy 4. látnivalót is megnézni a Szolidaritás nemzeti emlékművét, ami a második világháború áldozatainak emlékére emeltek, előtte örök láng ég. A belvárosban sétálva örömmel fedeztem fel, hogy több játszóteret is építettek. Ahol megálltunk, éppen  egy lebontott ház helyén épülhetett, töklétesen pár fával árnyékolva, ivókúttal, padokkal körbevéve. Szabadidőnk végéhez érve pedig visszamentünk a piacra és megebédeltünk. 

Délután mindent lezártak a városban,csak a helyi tömegközlekedéssel lehetett ésszerűen eljutni A-ból B-be. Erre a napra ingyenessé tették az utazást. (Le a kalappal)  Az  emberek nagyon kedvesek és türelmesek voltak, nem csak aznap, máskor is. Például ment egy bácsi a busz előtt kb 40-50 métert, és nem ment fel a járdára, ki tudja miért. Az összes ember megmosolyogta a járókelők közül, a buszsofőr pedig rezzenéstelenül tűrte. Mert mit ér azzal, ha ideges? Semmit. A rajtközpontban nagyon jó hangulat fogadott minket, szórakoztató zene, mutatványosok, hangosbemondó szórakoztatta a versenyzőket és a szurkolókat. Benőt elkísértük a rajthoz, közben néztük a rajtot, a rajtolókat és szórakoztunk. Le is maradtam a fotózásról, mikor Benő elfutott mellettem. :)

Hogy érezte magát a maratonon? Ismételt felkészületlensége,felelőtlen táplálkozása és a hirtelen nagy meleg meghozta a nem várt eredményt. Este  7-kor 27 fokot mutatott a hőmérő mikor elindultak. Ő aki a -20 fokban dolgozik és bármikor indul havazáskor snowboardozni, ezt a hirtelen váltást nehezen dolgozta fel a szervezete. Nem is gondoltunk rá, hogy ennyire meleg lesz. Szerencsére sok frissítőállomás volt, de a szintkülönbségek egyáltalán nem voltak bekalkulálva a futásába. Nem nézte meg a terepet és a 300 méter különbség soknak bizonyult most. Fel-le-fel-le, 42 kilométeren keresztül, ráadásul kevés egyenessel,mert kacskaringós volt a pálya. 27 kilométernél elengedte a versenyt. Mindig mondja, hogy fejben dől el, ez most nem ment úgy, ahogy szerette/szerettük volna. Hiába vártuk kiszámolt, tervezett idő szerint a 33. kilométernél, nem jött. Illetve jött, csak később. Azt gondoltam, jobban futott és elment, pedig ott volt ő, csak küzdött magával és a távval. Szerencsésen beért, megcsinálta a 11. maratonját, hiszen nem adja az álmát. Európában 46 független országban, ahol rendeznek hivatalos maratont, ő ott lesz.

Luxemburgi ideje: 4:29:39