A történet hétvégén játszódott. Kő kemény egyeztetés után arra jutottunk, hogy szombaton én karikázok, utána Benő megy hosszút futni, vasárnap, pedig én kocoghatok egy kicsit lehetőleg délelőtt, aztán együtt a család pihi meg amit akarunk. Az előre szervezés szerintem kulcsfontosságú, de csak szerintem. Nehéz dolgunk van, ha már ennyit akarunk mozogni, hisz a segítőink nem mindig érnek rá. Ekkor jön a megalkuvás, részemről. Igen, aláírom, mindenki a maga oldalát látja kicsit borúsabban, de hát minden szentnek maga felé hajlik a keze. Vagy hogy is van ez? :)

A szombat ment szépen a tervek szerint, aztán eljött a vasárnap reggel. Mehetek futni, reggeli után. Juhééé. Petrusnak addig játszótér beígérve, gyerek levegőn lesz, szuperül haladunk. Aztán Benő rájött, hogy tegnap nem futott eleget,meg amúgy is van egy jó kis trail futás Brennbergről, ami igazi kihívás terep, miért is nem menne el? Még csak 3/4 8, simán oda ér . Persze, menj csak édes, az én kis futkorászásom bármikor belefér a napba. Ne már, mehetek alvás időbe, mikor tanulni akartam.   Aztán a gyerek megmentett, vagy én őt . Már pedig ő játszótérre akar menni apával, majdnem leszerelte Benő egy délutáni ígérettel, de ekkor az anyaoroszlán előjött belőlem. Ezt már nem hagytam, ha megígérte, akkor bizony menjen csak a gyerekkel. Így jutottam el futni... 

Persze ezután már annyira nem is akaródzott elindulni. Egy kis idő kimaradt nekem, most viszont, hogy jön a jobb idő, szeretném rendszeresíteni a kis kocogást. Az edzőtársainkkal csináltam egy kis csoportot és ahogy lesz időnk futunk, én egyedül is tervezem a heti minimum egy alkalmat, így a sok edzés mellett ennyi elég. És ha lesz igény kisebb körökre közösen akkor azt is szervezem. Benő pedig a nagyobb, nehezebb futásokon fog részt venni. Néhány alkalom a  sportoljma.hu oldalon Let's move team Sopron közösség szervezésében látható majd.

https://sportoljma.hu/ 

Visszatérve a futásomra, meg vagyok elégedve magammal, így elsőre. Tavaly is 6 percekkel futottam az már nekem jó tempónak számít. 5-6 kilómétert terveztem, a házig 7 lett volna, de a játszón visszafele elkaptam őket, így a maradékot sétáltam. A táv felénél volt a bánfalvi templom lépcsősora, sokan futnak arra, vagy edzenek itt kifejezetten. Én ezt 2x másztam meg,  kis nehezítés képpen. Egyszer se kellett belesétálnom a távba. A családi nyugalom pedig délutánra helyreállt, Benő elment alvásidőbe futni, én tanultam utána pedig közösen meglátogattuk a mamát és kertészkedtünk kicsit.

Egy ami biztos,ezen a mini utazáson a felkelést egyáltalán nem kapkodtuk el egyik nap sem. Petrus többnyire úgyis korán kel, így rá bíztuk magunkat. Reggelinél kényelmesen megnéztem melyik busszal jutunk el a kompkikötőig és utána útnak is indultunk. Elég nagy hullámokat láttam, de gondoltam a komp elég nagy, nem lesz itt gond. Naiv  Benő szeretett volna kimenni a fedélzetre és mi Petrussal követtük, alig bírtam lépni úgy imbolyogtunk, a kapaszkodásról meg ne is beszéljek... Alig tudtam elengedni a korlátot, valamennyire vicces volt, de azért féltem. Petrus és Benő meg élvezték, én szédültem, alig vártam, hogy vissza mehessek és le tudjak ülni.

Már a  kikötőben ajánlottak hopp on hopp of utazást, de nem éltünk a lehetőséggel. Ahogy leszálltunk a kompról szintén mindenhol az utazási ügynökök, taxisok hada látszódott. Elindultunk a helyi buszhoz, amire elsőre nem fértünk fel és egyre jobban motoszkált bennem, hogy alig lesz időnk, jobb lenne-e, ha a hopp buszt választanánk? Igaz időnk így se lesz mindenhol leszállni, de esetleg az ablakból több mindent látunk majd. Ekkor eszmefuttatásom meghallotta egy magyar lány, aki ezzel a buszos út szervezésével foglalkozik és fele áron ajánlott nekünk hoppos utat. Szerintem jobban jártunk. A terv a helyi busszal annyi volt, hogy bemegyünk Viktóriába  és onnan el a vágyott Azúr ablakhoz, ott ebéd és vissza a fővárosba sétálni.  Helyette bebuszoztuk a szigetet, láttunk egy plusz híres templomot, Kalüpszó barlangját,ami csodálatos partszakaszon van, gyönyörű ott a kilátás. A helyiek teljesen meg vannak győződve arról, hogy Odüssszeusz itt szenvedett hajótörést és Kalüpszó itt ápolta. Vajon a görögök mit szólnak ehez? 

Mdinából buszra szálltunk és átutaztunk Sliemába, majdnem egy órát vártunk a buszra és ugyanannyit utaztunk a busszal. A megállót már simán megtaláltuk, csak figyelni kell aztán megy minden, mint a karikacsapás. Petrus Benő hátán próbált aludni, kezdett nagyon délután lenni ezt próbálta meg egy taxis úgy mondd kihasználni, érdekes, hogy simán leszólítanak és mondják mennyiért visznek el. Komolyan úgy halásszák össze ez embereket, ezt később is tapasztaltam. De kitartottunk a spórolós terv mellett, megvártuk a buszt.

Megkerestük a hotelt ahol a rajtszámot lehetett felvenni, utána pedig rövid sétára indultunk a parton. Kezdett sötétedni,csodás látvány volt így az öböl ezen része. Betértünk egy kis kávézóba és pastizzit kértünk. Először a desszertes pult elött kerestük emlékezetből és nem találtuk, így megnéztem a táblagépen hogyan is néz ki, mit keressünk. Ekkor a vállam mögött látom, hogy pár vendég a pincérrel pont azt nézi mit keresek. Azonnal segített és szerencsére tartottak is a még nem ismert kis mindenhol kapható fornettiszerűségből. Sajnos borzasztó rosszat sikerült kifogni. Szerintem reggel óta ott állhatott,hiába melegítettek rajtja,nem sokat segített. Ki is dobtam. Petrus macaront választott meg persze nekem is kellett egy, már csak azért is, mert macaron. Petrus még nem tudja mi a jó, így megette, de ez is borzasztó volt, teljesen kiszáradt szegény az állásban. Nagyon szomorú voltam, hogy ezek a várt finomságok elsőre nem ízlettek. Mondjuk macaront nehéz jót találni...

Megkerestük a városunkba tartó buszt és haza zötyögtünk. Megint egy órát.

Eléggé elfáradtunk, így a gyors esti szendvicsezés után aludni tértünk. Nagy izgalmakkal várva a maratoni napot.