Ez az utazás is pont olyan volt, mint a többi: tele meglepetéssel. Először is Benő jó szokása szerint nem készült annyira, mint szerintem kellett volna. Egy felkészülés teljesen relatív,kinek mi számít kevésnek,elégnek, adott esetben soknak. Rettenetesen idő hiányban szenvedünk, főleg Ő, aki ugye hozza haza a kenyérre valót  az utazásra valót. Na de, az indulás már maga stresszesebbre sikerült, mert aznap délutánig dolgozott, előtte jó lett volna kicsit pihennie, de nem maradt idő. Esti indulást terveztünk, hogy Petrus tudjon aludni az autóban, velünk meg majd lesz valami. Ki is számoltam, hogy délelőtt Rómába leszünk  a Spanyol lépcső vagy a Trevi kút még bele is fér az edzőtársunkkal való találkozás előtt. Aha...

Nekem aznap már fura volt a gyomrom, igazából visszagondolva csak annyi tünet volt, hogy nem voltam éhes, pedig én sokszor vagyok éhes. Villachnál szólt, hogy kicsit megállunk aludni, mert nincs jól. Nem mertem vezetni, valahogy az volt  bennem,hogy az olaszok őrült módjára száguldoznak(ami Rómában igaz is)nekem nincs akkora rutinom és ha mögöttem a gyerek még parázok is. Szóval belenyugodtam, inkább, hogy később érünk Rómába. Aztán Benő nem lett jobban...Sőt..., át kellett értékelnem ezt a dolgot. Szóval nyomtam neki az olasz pályán. :) Az éjjeli utazásból Petra semmit se vett észre, délelőtt  kétszer álltunk meg a pályán pihenni akkor mindig játszótereztünk, rollereztünk kicsit. Így szuperül bírta az utat. Benőt elggé megviselte az utazás, egyenest a maraton expó címére mentünk,kb 1-re értünk oda. A találkozónk 3 körül volt, így maradt egy kis idő pihenni. Ő a kocsiban maradt mi pedig Petrussal a szomszédos

Városunkban Szent Patrik napi futást szerveztek,amiről tudni kell, hogy a nevezés ingyenes, illetve becsületkasszás a befolyt összegből kettő helyi családot támogat a Paddy sportegyesület. A hideg idő miatt egy héttel későbbre tolódott a dátum. Időbe mentünk, hogy a regisztrációt el tudjuk intézni kényelmesen, a nap sütött, de még reggel nem volt ereje, ennek ellenére lefagyott a lábam az indulásra.

Let's move team-es edzőtársakkal sikerült találkozni, beszélgettünk, fotóztunk és együtt vártuk a rajtot. Több, mint 400 helyi ember indult  el ezen a futóversenyen és sétán. Számomra mindig nagyon jó érzés, mikor a városomban rendeznek eseményeket és  olyan helyekre jutok el, ahova amúgy nem. Itt a forgalmas úttesten futottunk,az út fele volt számunkra lezárva. Most próbáljon meg valaki egyéb esetben a Várkerületen vagy a helyi  Fő utcán futni... A szervezés kiválóra sikeredett, a táv hossza miatt frissítő pontra nem volt szükség,de a rajt-cél állomásnál rengeteg müzliszelet, banán, szőlőcukor, zsíros kenyér várta a futókat és a szurkolókat.

Idén még nem sokat futottam,kint a hideg miatt nem akartam belekezdeni ,bent meg nem szeretek, így számomra a felkészülés a két héttel ezelőtti futásom volt egy az egyben. A háromnegyed óra várakozás alatt, szerintem megfagyott a zselé a cipőmben. Nagyon furán tudtam megtenni az első kilométert, végig olyan érzésem volt. mintha valami ráragadt volna cipőm talpára.Tudtam, hogy 5,4 kilométert bármikor lefutok akár így vagy úgy, de megcsinálom. A tervem pedig a kényelmes folyamatos tempó tartása volt a lényeg első sorban, séta nélkül. Ami sikerült is, csak az időmet nem tudtam mérni, félúton vettem észre, hogy a telefonomon a program nem indult el.Közel 6 perces tempót tartottam, amivel meg vagyok elégedve. Innen szépen fel tudom építeni a hosszabb távot és esetleg őszre egy fél maratont a többi edzésem mellett. A cél előtt a családom várt,  Petrussal és a két unokatestvérével együtt futottuk az utolsó métereket.

Benő pedig a következő maratonnal a finisbe érkezett, hiszen jövő hétvégén már Rómába  szurkolhatunk neki, illetve tervezem, hogy Petrussal addig elmegyünk  a Róma Fun Run-ra, ami egy 5 kilométeres futás, de sétálva,  háziállattal, görkorival bárhogy teljesíthető. 

Előzőekben már említettem három helyet ahol ettünk. Szóval a Pastizi nem vált be se elsőre se másodikra nem sikerült  meggyőznie. Az első helyen egyértelműen rosszat választottunk a másodikon már ízletesebbet sikerült kifogni, de annyira atomjaira hullott, hogy élvezhetetlen volt. Ezt amúgy a Kalüpszó barlangjánál tudtuk beszerezni egy cuki kis lakókocsiból.  A barlang egy kietlen helyen található, semmi nincs a környéken csak a buszmegálló, ez a kis büfé meg egy kőviskó amiben helyi csipkét és képeslapot árult egy néni. 

A napunkat mindig úgy terveztük, hogy legalább egy ebéd legyen benne valahol, reggelit- vacsorát pedig többnyire otthon ettünk. Illetve csomagoltam magunknak az útra egy adag szendvicset, gyümölcsöt, valami rágni valót. Igen, erről a megszokásról képtelen vagyok lemondani, még a strandra is képes vagyok a magam csomagolta szendvicset, salátát vinni. Ebbe nőttem fel és tovább is viszem ezt a kis családi hagyományt, amíg tehetem :) Tudom, fura, hiszen a mai világban bármikor ,bárhol tudunk venni egy szendvicset, minden sarkon ott egy meki vagy egy bármilyen gyorsétterem. Viszont nekem fontos, hogy tudom mit eszem.